Mk 6,34-44

Jézus még akkor is azt akarja, hogy az ő világot megszentelő művében részt vegyünk, ha pontosan tudja, hogy egyedül hitelesebben és valószínűleg eredményesebben is el tudná végezni ezt a feladatot. Mégis lehetőséget ad nekünk a vele való együttműködésre. Egyrészt, hogy mi is érdemeket szerezhessünk, másrészt, hogy küldetése iránt mi is felelősséggel viseltessünk. Hogy ne egyszerűen csak elvárjuk, hogy készen megkapjuk ajándékait, hanem tegyünk is azokért. S amiért megdolgozunk, azt jobban meg is fogjuk becsülni. De az is igaz, hogy ha valakit szeretünk, akkor örömmel segítünk neki a feladatai végzésében, mert az ő terhének a csökkentése az ő ügye iránti lelkesedés, szintén a szeretet jele.

Jézus azt mondja az apostoloknak „Ti adjatok nekik enni”. S ott van a több ezres éhes tömeg, miközben az apostoloknak még saját maguk számára elegendő ételük sincs. Jézus igazából nem azt kéri tőlük, hogy keressenek ételt, vagy készítsenek ételt, hanem azt, hogy adják oda az embereknek. Az apostolok látása még nem teljesen jézusi, ezért nem látják meg a hit szemével, hogy Jézus már mindenről gondoskodott.

Kérő imádságainkban mi is sokszor így vagyunk. Újra és újra kérjük ugyanazokat a dolgokat, s nem is tudjuk pontosan, hogy Isten a kitartásunkat próbálja meg éppen vagy valami jobb ötlete van számunkra. Mégis az apostolok feladata lesz az étel kiosztása, még akkor is, amikor a csoda miatt talán szóhoz sem tudnak jutni, vagy éppen arról beszélgetnének egymás között, ami az imént történt.

A jézusi misszióhoz való csatlakozásban meg kell találnunk a megfelelő egyensúlyt. Egyrészt tudatosítjuk magunkban, hogy az ajándékok forrása mindig Jézus, nem a magunkéból adunk. Másrészt azonban azt sem felejtjük el, hogy Jézus számít ránk és a mi lelkesedésünk erősen befolyásolja azt, ahogyan majd mások fognak lelkesedni az ő ügyéért.