Jn 1,29-34

Amikor nagy tömeg gyűlik össze hogy Keresztelő Jánost hallgassa és keresztségében részesüljön, az egy ideális alkalom arra, hogy valami nagy dolog történjen. Hiszen sok a tanú és így sok lesz a tanúságtevő is. Az első Jézusról szóló tanúságtétel így rövid idő alatt sokakhoz jut el, és sokan meg fogják tudni, hogy kit is kell követniük. János, akinek a szavára már amúgy is sokan hallgattak, alázatosan világossá teszi, hogy nem ő az akire népe várakozik. S aztán, amikor megjelenik Jézus, rögtön rámutat, hogy ő az. S mivel az emberek bíznak Jánosban, elkezdenek bízni Jézusban is, s még János saját tanítványai is elkezdik Jézust követni János tanácsára.

János egyértelmű és bátor tanúságtétele sokak számára megkönnyítette a világos látást. Ő volt Isten útja, amelyen keresztül el tudott jutni övéihez. Jézus nekünk is hasonló feladatot szán. Hány és hány ember lehet a környezetünkben, akiknek nincs embere, aki megmutatná nekik Jézust. A munkahelyen, iskolában vagy éppen a családban. Ezeknek az embereknek hogyan lenne esélye tisztán látni, ha senki nincs, aki segítene nekik. Ha csak félős, bezárkózó, a hitüket maguknak megtartó keresztények léteznének, akkor hogyan tudna Jézus tanítása terjedni, új lelkeket magához vonzani, s hogyan tudna Isten országa egyre nagyobbá válni?

Jézus egyértelművé tette, hogy mások meghívása a misszió, a tanítás minden tanítványának feladata. Ha nem vállaljuk fel ezt, pont a mi környezetünkben levőknek nem lesz embere, aki megmutatná nekik Isten valódi arcát. Így pedig mi hűtlenek és engedetlenek leszünk, akik mulasztással vétkeznek. Közben pedig lehet, hogy még panaszkodnak is, hogy kevesen járnak templomba. Keresztelő János személye és működése arra figyelmeztet bennünket, hogy nem szabad félnünk Jézus parancsának teljesítésétől, mert a világ akkor lesz egyre jobban Istené, ha minél többen lesznek, akik a világot oda merik adni neki.