Jak 1,12-18

A kísértés soha nem Istentől származik. Isten nem kísérti meg az embert, nem is tesztelgeti, hogy csak azért támasztana egy helyzetet, hogy kiderüljön elbukik-e vagy ellenáll. A katekizmus azt írja, hogy Isten soha nem oka a bűnnek, sem közvetlen, sem közvetett módon. Embertelen játszadozás lenne, ha szent életet várna el tőlünk, közben pedig ő maga igyekezne letéríteni bennünket a Szent élet útjáról.

Jakab azt mondja, hogy a kísértés legtöbbször az ember önzéséből fakad. Jézus is ezt mondja, hogy belülről az ember szívéből származik minden gonosz. Mi szeretjük inkább a sátánra átruházni a felelősséget, mintha mi csak az ő játékszerei lennénk, akik számára lehetetlen az ő erejének ellenállni. De Jézus és Jakab azért mondják, hogy belőlünk származik a kísértés, mert mi vagyunk azok, akik ajtót nyitunk a gonosznak. Ha Jézus él a szívünkben, a gonosz elmenekül, és nem fogja tudni káros munkáját kifejteni bennünk. De ha csak egy kicsit is eltérünk Jézus tanításától, a gonosz rögtön belekapaszkodik engedetlenségünkbe és lázadásunkba, és a kezdetben csak résnyire kinyitott ajtót elkezdi feszegetni és egyre szélesebbre tárni.

A kísértés elleni legjobb orvosság maga Jézus. Ha állandóan szoros kapcsolatban vagyunk vele; ha az evangéliumot a maga teljességében váltjuk életre, nem csak válogatva belőle; ha rendszeresen járulunk szentgyónáshoz és szentáldozáshoz, akkor a gonosz nehezen fog tudni belénk kapaszkodni, hiszen folyamatosan küzdünk ellene. De itt is érvényes az az örök tanács, hogy nem a gonosszal kell foglalkozni, hanem Jézussal. Mivel ha Jézus jelen van az életünkben, a gonosz szükségszerűen el fog tűnni.