Mt 17,1-9

Van amikor csak a szemünknek hiszünk, s van amikor annak sem. Nagyon modernnek, sőt tudományosnak tűnik, amikor az ember csak azt fogadja el tényként, ami empirikus módszerekkel igazolható, amit meg lehet vizsgálni vagy mérni. Senki sem mondaná, hogy a szeretet nem valóságos, pedig ezen kritériumoknak az sem felel meg.

Egy ilyen gondolatokkal átitatott társadalomban Jézus nehezen talál helyet, mivel az ő természetfeletti igazságai felülmúlják a megmérhető világot, így meghaladják annak vizsgálati módszereit is. Ráadásul manapság a mesterséges intelligenciával már mindent el lehet adni valóságosként, így lassan már a tudományos vizsgálat kritériumai sem fognak számítani, mert láttatni mindent lehet majd. S az az ember, aki a „hiszem, ha látom” elv alapján él, sok-sok butaságot el fog hinni, mert értelmével nem reflektál arra amit lát.

Jézus színeváltozása arra irányítja a figyelmet, hogy Jézus és az ő igazsága olykor nagyon hétköznapinak tűnhet. Azt is mondhatjuk rá, olyan mint bármelyik másik nagy vallási tanító. A követői sem jobbak mint bárki más. Akkor miért pont nála lenne az igazság? Nagyon sok szemtanú van, akik látták Jézus elrejtett énjét is, s ez az evangéliumi szakasz is pont ilyen embereket mutat be. De ott van Mária vagy éppen a feltámadott Jézussal találkozott rengeteg ember. Mi az ő szavukra és tanúságtételükre is hiszünk, s ugyancsak tudománytalannak hatna, ha mesterségesen generált hazug képeket elhiszünk, emberek ezreinek tanúságtételét pedig nem. Ez nemcsak hogy nem állja ki az oly sokszor emlegetett tudományosság és objektivitás kritériumát, hanem egyenesen butaság. Az igazság nem tőlem, az én látásmódomtól és az én kritériumaimtól függ. Bármi aminek én vagyok a végső mércéje sem tudományos sem bölcs nem lehet.