Lk 16,19-31

Lázár és a gazdag ember közötti szakadék nem akkor alakult ki, amikor mind a ketten meghaltak. Ez a földi életükben kezdett el kialakulni. Lázár ott feküdt a gazdag ember kapujában, reménykedve, hogy talán kap valamilyen maradékot. A gazdag embernek csak néhány lépést kellett volna megtennie, hogy segítsen rajta. De neki még ez a pár lépés is túl sok volt, megkeményítette és bezárta a szívét. Nem akarta azt a pár lépést megtenni. Észrevette Lázárt, hiszen később felismeri és még a nevét is tudja, de nem akart rajta segíteni, így döntött. Aztán ahogy telt-múlt az idő, a szakadék egyre szélesebb lett kettőjük között. Gyakorlatilag tudomást sem vett Lázárról, pedig mindig ott volt a szeme előtt, de úgy érezte, hogy egyszerűbb így élnie. A keménynek és érzéketlennek megtartott szíve vezette oda, hogy amikor meghalnak a szakadék már akkora, hogy nem lehet átjutni rajta. A földön lehetett volna dolgozni rajta, de most már nem. A szakadék mélysége és szélessége rögzült.

Hányszor ragaszkodunk mi is jogosnak vélt szakadékainkhoz, amelyekkel kemény szívünket leplezzük! S milyen szép a Jézus Szíve litánia végén szereplő kérés, „Alakítsd szívünket a te szíved szerint”. Ha olyan lesz a szívünk, mint Jézusé, akkor nem lesz szakadékokat létrehozó, hanem a világot a szeretet forrásához Jézushoz vezető szív.