Jn 5,1-16

Amikor Jézus megkérdezi a béna embert, hogy meg akar-e gyógyulni, az nem is a kérdésre válaszol, hanem arról kezd el beszélni, hogy nincsen embere, aki elvinné őt a vízhez. Annyira lekötötte magánya, annyira csak arra fókuszált, hogy észre sem vette a Jézus szavai mögött felcsillanó lehetőséget. Sokszor mi is erőteljesebben koncentrálunk magára a problémára, mint a problémát uraló Istenre. Olykor nem tudjuk, máskor nem is akarjuk kiengedni a kezünkből a problémákat. Vagy azért, mert túlságosan félünk a megoldással együtt járó változástól vagy azért, mert jól esik az önsajnálatba merülni. Így a béna számára nem is volt reális lehetőség a gyógyulás, feladta a reménykedést.

A másik dolog hogy a béna ember nem tudta ugyanazt megtenni, amit az összes többi beteg: nem tudott odamenni Jézushoz, hogy gyógyulást kérjen tőle. Ezért Jézus megy el hozzá. Nincs olyan körülmény, ami távol tart Jézustól, mert ő akkor is megkeres bennünket, amikor mi már képtelenek vagyunk arra is, hogy odamenjünk hozzá, s ez valódi minta is a segítésben. A mi segítségünket sem mindig tudják kérni s akkor nekünk kell észrevenni a szükséget s odalépve felkínálni a segítséget. Adj Jézusom ehhez mindig elég erőt és bátorságot!