Jézus vágyott arra, hogy a húsvéti lakomát elköltse tanítványaival. Milyen erőteljes szó a vágyakozás! Belső sürgetés, aminek be nem teljesedése vagy akár csak késlekedése fájdalmat okoz. A vágyakozás sürget, nem enged másra még csak gondolni sem. Jézusnak a szeretetéből fakad ez a vágyakozás, amikor a szeretetnek egy szép pillanatában megosztja tanítványaival mindazt, amije van, s mindazt, aki ő maga. Jézus vágyik arra, hogy azokkal lehessen, akik szeretik őt. Vágyik arra, hogy adjon nekik, s arra is vágyik, hogy megtapasztalja az ő szeretetüket. S egészen biztosan arra is vágyott, hogy az elkerülhetetlen szenvedés idején ott legyenek mellette azok, akik e földön a legközelebb álltak hozzá, s megerősítsék és megvigasztalják őt a szenvedés óráiban.

Vajon én beteljesítem-e Jézus vágyakozását? Enyhítem-e a vágyát, hogy velem lehessen, s hogy enyhítsem fájdalmát, amit mások miatt érez? Vagy én is csak közömbös vagy gyáva vagyok, mint oly sokan? S vajon én vágyakozom-e Jézus után? Milyen szomorú az a kapcsolat, amelyben az egyik szívének teljes szeretetével vágyódik a másik után, míg az tessék-lássék módon viszonozza azt. Jézus vágyakozása nem találkozhat a mi hidegségünkkel. Jézus utáni vágyunk az iránta érzett szeretetünkkel arányos. Ezek a napok sok lehetőséget biztosítanak majd arra, hogy ahogyan ő, mi is szeretetünk jelét nyújtsuk neki.