ApCsel 4,1-12

Az Egyház üldözésében Jézus Krisztus üldözése folytatódik. Jézus előre megmondta tanítványainak, hogy az ő sorsuk sem lehet másmilyen, mint az övé. Mi mégis mindig csodálkozunk az éppen érkező üldöztetések miatt. Vagy talán nem is csodálkozunk, inkább értetlenkedünk. Mert emberi logikával nem lehet megmagyarázni, hogyan lehet valakit a meggyőződése miatt üldözni, amely sem nem bűnös sem nem erkölcstelen, hanem amelynek nevében olyan sok jót tettek és tesznek.

Valami hasonló játszódik le, amikor az apostolokon számon kérik a béna ember meggyógyítását. Nem magával a csodával foglalkoznak, nem azzal, hogy vajon tényleg Isten tett-e csodát, hanem megint előre megvan az ítélet, hogy ez nem lehet Istentől való. Aztán ennek megfelelően zajlik a kihallgatás és az egész ügy. Másba nem tudnak belekötni, hát belekötnek abba, hogy az apostolok kinek a nevében gyógyítottak. Még saját ellentmondásosságukat sem veszik észre, hogy a csoda tényét elismerik. Istenen kívül nem tehet más csodát, Jézus viszont megtette. Mégsem tudják, vagy inkább nem akarják az összefüggést felfedezni. És így gyakorlatilag a jót kérik számon.

Hogy ez miből fakad, teljesen érthetetlen, valószínűleg irigységből. Az szokott lenni, amikor valaki megtesz egy olyan jót, amelyre mi nem vagyunk képesek. Ilyenkor alaposan meg kell vizsgálnunk magunkat, nehogy irigységünk miatt mi legyünk akadályai Isten kegyelme kiáradásának. Nehogy mi vegyük el mások lelkesedését és hitét. Nehogy miattunk halványuljon el Jézus dicsősége a végbevitt cselekedetben.

Urunk, adj nekünk erőt az alázathoz és alázatot ahhoz, hogy együtt tudjunk örülni minden jónak, amelyet bárkin keresztül teszel ebben a világban!