Nikodémus értetlenkedik, hogy mit is jelent az újjászületés. Mi pedig talán értetlenkedünk, hogy ő miért értetlenkedik. Mi már könnyen látjuk két évezred távlatából, hogy a lélekben való újjászületés a keresztségben kapott megújult életre utal. Könnyen hangzik, hiszen legtöbbünket csecsemőként vittek el megkeresztelni, vagyis semmit nem kellett tennünk érte. A keresztségben való újjászületés természetesen valóságos, de mivel még ebben a világban és testben élünk, a teljes újjászületésünk még várat magára. Az új ember küzd, vágyódik és gyötrődik bennünk, mert a régi ember még visszahúzza.

A bűneink és a gyengeségeink megakadályozzák, hogy a Jézus szerinti ember a maga teljességében ki tudjon bontakozni, s ezt a belső lelki gyötrődés emésztő fájdalommal kíséri a várakozás idejét, amíg teljesen át nem alakulunk Jézus szándéka és terve szerint. Égető a fájdalom, amikor szeretnél Jézussal lenni, de a gyengeségeid visszahúznak és akadályoznak. Mintha teljes erőddel próbálnál rohanni feléje, de bármennyire is erőlködsz, szinte semmit nem jutsz előre. Ha ő nem közelítene, lehet hogy a közöttünk lévő távolság nem is csökkenne.

Ez a gyötrő fájdalom a kétségbeesésig is képes eljuttatni, s ekkor a legnehezebb Jézusra bízni mindent, hiszen őérte erőlködsz és sokszor nem sikerül előbbre jutni, s elhagyottnak érzed magad. Keresed, hogy hol van, kéred, hogy segítsen, de mintha csak kívülről figyelné az erőlködésedet. A gyötrődés még abban is megakadályoz, hogy észrevedd azt, aki miatt gyötrődsz. Az erőfeszítés olyan nehéznek, szinte lehetetlennek és igazságtalannak tűnik, Jézus pedig messzinek. Már csak a hűség maradt, hogyha nem is érted azt ami történik, mégis kitartasz mellette, hátha egyszer rád tekint, s egy pillanat alatt újjáterem téged.