ApCsel 11,1-18

A farizeusok Jézus szemére vetették, amikor a bűnösökkel étkezett vagy kapcsolatba lépett pogányokkal. Ő viszont mindig tanításra használta fel ezeket az alkalmakat, megmutatva hogy Isten irgalma kiárad mindenkire.
Most ugyanez a helyzet áll elő: Pétert róják meg, hogy bement egy pogány ember házába és együtt étkezett vele. Most viszont nem a zsidó vallási vezetők tesznek szemrehányást, hanem a keresztény közösség tagjai. Azok a keresztény testvérek kérik számon Pétert, akiknek már meg kellett volna ismerniük Isten mindenkit átölelő irgalmasságát. Ráadásul ugyanazt kérik, amit azok a vezetők, akiknek cselekedetét Jézus nyilvánvalóan elítélte. A fanatizmus, a legalizmus vagy éppen a saját látásmódunk erőltetése képes arra, hogy még az evangélium törvényeit is felülírja bennünk, ráadásul olyan módon, hogy azt észre sem vesszük. Péter türelmesen elmagyarázza döntésének hátterét. Világossá teszi, hogy a Szentlélek indította arra, hogy megtegye, amit tett.

Ez a történet azonban máshogy végződik, mint az evangéliumban szereplő. Amint a keresztények megtudják, hogy Péter a Szentlélek indítására tette amit tett, megnyugodnak. Képesek megváltoztatni gondolkodásmódjukat, csak mert a Szentlélek erre kéri őket. Ezért ők jó tanítványok. S pontosan ezért végződik máshogy ez a történet, mint az amelyik Jézussal történt. A hit fejlődésének lehetünk tanúi ebben a történetben.