MK 12,18-27

Milyen érdekes, hogy minden időben voltak, vannak és lesznek olyan emberek, akik hitünk bizonyos tanait megpróbálják nevetségessé tenni, azt gondolva, hogy az általuk kitalált érveket több ezer év alatt még soha senki nem hozta fel, s hogy az ő ravasz meglátásukra majd úgysem tud senki választ adni. Nyilván ez is az emberi gőg egyik megnyilvánulási formája, hiszen az ilyen ember nem érteni akar, nem az foglalkoztatja, hogy a szokatlannak vagy akár nevetségesnek tűnő állításoknak mi lehet az értelme, s azok hogyan illeszkednek bele a hit rendszerébe, hanem előre eldönti, hogy az butaság, és úgysem lehet rá értelmes választ adni. Az ilyen elfogultan gondolkodó embernek valóban nem lehet választ adni, hiszen mindent el fog utasítani.

Miközben a zsidó vallási vezetők Jézust próbálják kelepcébe csalni egy kitalált történettel, Jézus pont az ő tudatlanságukra mutat rá. Okoskodásukkal azt akarták igazolni, hogy mennyi mindent tudnak, közben pedig azt sikerült láttatniuk, hogy mennyi mindent nem. Valószínűleg ezután sem döbbentek rá a hit iránti aggodalommal leplezett rosszindulatukra, hanem még inkább Jézus ellen fordultak, aki pedig minden hittel kapcsolatos kérdésükre megfelelt. De nem az igazság és nem is Isten fontos számukra, hanem saját hírnevük és presztízsük.

A Lélek frissessége bennünket is felébreszt megszokottságunkból és elvezet oda, ahová talán nem is akarunk menni, de ahol mégis látni szeretne bennünket. Ez a garanciája annak, hogy ne a saját magunk által létrehozott hit szerint éljünk, hanem Istennek joga legyen formálni bennünket, visszavezetni a helyes útra, s megmenteni bennünket minden olyan hamis elképzeléstől, amit emberek akarnak ránk erőltetni. Az igazság nem csupán nála van, hanem az igazság ő maga.