Mt 5,43-48

Jézus senkit sem középszerű életre hív, hanem szentségre. A középszerű neki nem elég, s azt szeretné, hogy nekünk se legyen az. A mennyei Atyához való hasonlóságot adja célként elénk, amit nem fogunk elérni, hiszen Istenben minden jó végtelen módon van jelen. De azt szeretné, hogy soha ne elégedjünk meg annyira elért eredményeinkkel, hogy abbahagynánk az erőfeszítést szentté válásunk érdekében.

Sokszor ma már sajnos az is egy jogos kérdés, hogy akarunk-e szentté válni. Olyan könnyű inkább a bűnhöz vagy a megszokásokhoz ragaszkodni, az élvezeteset választani és nem a jót. Úgy tűnik, hogy értelmetlen és felesleges azt a sok erőfeszítést megtenni, mert újra visszaesünk a bűneinkbe. Mert veszteséget érzünk bizonyos élvezetek miatt, mert különcnek és magányosnak érezzük magunkat másokhoz képest. De a mélyben valahol mégis az van, hogy Jézus nem elég fontos. Legalábbis nem fontosabb, mint azok a dolgok, amelyeket sajnálunk feláldozni. Jézus parancsainak megtartására irányuló erőfeszítéseink hűen tükrözik belső hozzáállásunkat. Talán nem sikerül minden egyes alkalommal helyesen dönteni, de az hogy nem adjuk fel erőfeszítéseinket, mutatja, hogy a Jézus által elvetett mag elkezdett növekedni szívünkben, s remélhetőleg egyszer majd gyümölcsöt is fog hozni.