Mt 12,38-42

„Annak aki hisz, nincs szüksége jelekre. Annak aki nem hisz nem lehetségesek a jelek.” Valamiért folytonosan jelekre és bizonyítékokra vágyunk. Szeretnénk, hogy Isten igazolja magát a legkülönfélébb ügyeinkben, hogy meglesz, amit szeretnénk, hogy lát minket, vagy hogy szeret. Szinte bármilyen helyzetet ki tudunk találni azért, hogy bizonyítékaink legyenek. Valójában Isten sokszor sokféle jelet ad, csak nem biztos hogy észrevesszük vagy hogy elégedettek is vagyunk velük. Maga a Szentírás is tele van jelekkel és bizonyítékokkal, de életünk tapasztalatait is ideszámíthatjuk, hiszen mire lennénk mi egyedül képesek, ha Isten nem tartana folytonosan életben bennünket. Gyakran nem vesszük észre a nyilvánvalót, mert azt keressük, amit Istennek szerintünk kellene tennie. Azt fogadjuk el csupán jelnek, amit Isten úgy tesz, ahogyan mi előre megszabtuk neki. Bár Isten olykor így is ad jelet, de nem a mi dolgunk, hogy vizsgáztassuk őt. Életünk jeleit kell megtanulnunk olvasni, s megtaláljuk őt.

A zsidó vallási vezetők jelet kérnek Jézustól. Ő adott már számtalan jelet, de azokról a vezetők tudomást sem vesznek. Most sem azért kérik a jeleket, mert hinni akarnak, hanem éppen azért, hogy ne kelljen hinniük. Végső soron azt akarják elérni, hogy Isten azt tegye amit ők kitalálnak, s úgy igazolja magát ahogyan ők elképzelték. Így Istent nem szolgálni akarják, hanem uralkodni rajta. Az, hogy jelet kérnek, nem a hitüket mutatja, hanem a hitetlenségüket.

És könnyen beleeshetünk mi is ebbe a csapdába, hogy a saját hitetlenségünket próbáljuk hitnek feltüntetni a sorozatos jelek kérése által. Érdemes felidéznünk, hogy kaptunk-e már bármilyen jelet vagy választ Istentől a kéréseinkre. Valószínűleg igen. S ha ez így van, meg kell kérdeznünk magunktól azt is, hogy az a jel miért nem elég, s miért szeretnénk mindig újabbakat. Persze ilyenek vagyunk, szükségünk van az újabb és újabb megerősítésekre. S azokat kérni is lehet, de mindig meghagyva Istennek a szabadságot, hogy adja-e őket vagy sem. S jól fel is kell használni őket hitünk megerősítésére, s nem csupán a különlegességek utáni vágyunk kielégítésére.