Mt 14,13-21

Már önmagában az is rémisztő lehetett az apostolok számára, hogy több ezer ember gyűlt össze Jézust hallgatni. Hiszen hogyan lehet ennyi embert rendben tartani, s mi lesz ha a rómaiak azt gondolják, hogy felkelést szerveznek? Mégis ott volt mögötte az öröm is, hogy meghallgatják a Mestert, érdekli őket a tanítása, s talán a követőivé is válnak majd. Míg a tömeg elragadtatással hallgatja Jézust, az apostolok a gyakorlati dolgokkal foglalkoznak. Vajon volt-e már olyan, hogy én úgy belemerültem Jézus tanításába vagy a vele való együttlétbe, hogy minden más körülöttem gyakorlatilag megszűnt létezni? Vagy egyáltalán megadom-e neki arra a lehetőséget, hogy lelkesítsen és meggyőzzön a tanításával?

Az apostolok egyre inkább arra figyelnek, ami aggodalomra adhat okot. Abból pedig mindig jócskán van. Hol fognak az emberek szállást venni, honnét szereznek majd ételt? Vajon Jézus tanítására is tudnak figyelni a nagy aggodalmaskodás között? Aztán amikor az egész ételprobléma témává válik, s Jézus azt mondja nekik, hogy ők adjanak neki az embereknek, na az lehetett ám az igazi rémület… Fogalmuk sincs, hogyan lehetne ezt megoldani, de elkezdik szövögetni a lehetetlenné lehetetlenebb terveiket, mert hiszen emberi tevékenységgel valóban elérhetetlen kérést fogalmazott meg Jézus. Ő azonban tudta, hogy mit akar tenni, csak talán kíváncsi volt, hogy az apostoloknak eszükbe jut-e, hogy hozzá forduljanak tanácsért vagy megoldásért. Persze nem jutott. Még az öt kenyeret és a két halat is ők próbálják ötezer felé elosztani.

A csodát Jézus teszi, de felhasználja az apostolok erőfeszítését a helyzet megoldására: az öt kenyeret és a két halat, amit összegyűjtenek, a munkájukat, amellyel az ételt kiosztják. S ekkor jöhet a csoda. Minden momentumra szükség van a csodához. Úgy tud az átütő erejű lenni az emberek életében, ha a tanítványok észreveszik és megteszik azt a keveset, amit Jézus kért tőlük. Tizenkettő a kosarak száma, minden apostolnak jutott egy. Pontosan elő volt készítve mindenkinek a csoda, s ezt Jézus ma is így teszi. Mi adjuk a magunk kevesét, ő pedig hozzáteszi a hiányzó részt, hogy minden megváltozhasson egyetlen szempillantás alatt.