Lk 10,17-24

Az első apostoli feladat félelmetes lehetett és vegyes érzelmekkel indulhattak útnak az apostolok. Lelkesek voltak, hogy végre továbbadhatnak valamit másoknak abból, amit Jézustól kaptak, de félelem is lehetett a szívükben az újtól, a fogadtatástól, a sikertelenségtől. Mégis erőt vesznek magukon és útnak indulnak. Nem egyedül mennek, hanem egy társsal és Jézus is ott van velük. Így megosztják egymással mind a sikert, mind az elutasítást. Együtt könnyebb ezeket elviselni.

Küldetésük alapvetően pozitív végkicsengésű, hiszen nagy örömmel térnek vissza Jézushoz. S büszkék magukra, hogy még a gonosz lelkek is engedelmeskedtek nekik. A jól elvégzett munka öröme ez, meg azé, hogy megbizonyosodhattak róla, hogy Jézus útján vannak, ha sikerül végbevinniük azt, amit Jézus is megtesz. Az apostolok munkájának eredménye szerénynek tűnik. Nem olvasunk nagy tömegekről, akik megtértek vagy meggyógyultak, vagy akik csatlakoztak volna a követők táborához. De nem is mindig ez az eredmény számít, hiszen életek változtak meg.

Isten olykor egyszerűen azt szeretné, hogy tegyük meg, amit kér tőlünk. Függetlenül a körülményektől, a várható eredményektől, még a saját kedvünktől is. Akkor is, ha látszólag értelmetlennek tűnik, amit kér. S ez a hűség hozza majd a legnagyobb csodákat, változtatja meg nem csupán a világot, hanem benne saját magunkat is. Hiszen a hűség és a bizalom ajándékává válik számára.