Joel 4,12-21

Hogy a világnak mikor és hogyan lesz vége, mindig is izgatta a hívőket. Az Ószövetség sok szakasza jövendöl a világ végéről, s az apostolok is buzgón kérdezik Jézust a mikorról és a hogyanról. Bár rendszerint úgy élünk, mintha az utolsó ítélet biztosan nem a mi életünkben érkezne el, mégis valamilyen különös kíváncsiság hajt afelé bennünket, hogy minden részletét alaposan kiderítsük. Az biztos, hogy életünk egyik legmeghatározóbb pillanata lesz, amikor majd színről-színre látjuk Istent, s egy örökkévalóságon keresztül együtt fogunk vele élni.

Jézus olyan ügyes egyensúlyra hív bennünket, hogy az ő visszatérésére tekintsünk, ugyanakkor lelkesen végezzük hétköznapi feladatainkat. Az üdvösség mint cél áll előttünk, amely meghatározza szavaink és cselekedeteink minőségét, ugyanakkor mégsem teszik feleslegessé az időbelivel való foglalkozást. Hiszen az örökkévalóhoz időbelin keresztül vezet el az út. Ez a teremtés olyan gyenge és esendő. A bűn tönkretette Isten csodálatos művét, az egész világmindenség szenved a bűn terhétől. Az Isten által elképzelt szent világot beszennyezte az, amit a bűn következtében az ember vitt bele. Mégis vágyunk egy tökéletes világra, ahol nincs pusztulás, tökéletlenség, erőszak, önzés, hanem szeretet és béke. Hogy a világ pont olyan legyen, mint amilyennek Isten elképzelte. Az én életem is hozzájárul ezen terv megvalósulásához.