Róm 6,12-18

Amint valaki Krisztus elkötelezett tanítványává válik, az egész addigi élete a feje tetejére áll. Minden megváltozik, legfőképpen az, ahogyan Istenre, a világra és saját magára tekint. Előfeltételként már az lesz benne, hogy Isten jó, a világot szereti Isten, ő maga pedig végtelenül értékes Isten számára. Minden további gondolata vagy látásmódja ezen alapul. Már nem küzd Istennel, hanem elfogadja őt annak, aki, még akkor is, ha nem érti minden döntését. De ezen értetlenség mögött is megmarad benne a bizonyosság abban, hogy Isten jó.

Megtért emberként már nem a büntetéstől való félelemből tartja meg a parancsokat, hanem azért, mert azokat a végtelenül jó és jót akaró Isten adta, akinek öröm, ha szavait szívesen fogaják és megtartják. Nem külső motiváció vezeti az elkötelezett éltere, hanem belső. A törvény nem kényszer, hanem segítség, amely segít megtalálni annak gyakorlati módját, hogy hogyan lehet a hétköznapokban tettekre váltani az evangéliumot. Nem a törvény puszta külső megtartása teszi kedvessé Isten előtt, hanem az a szív, amelyből a törvény megtartása fakad.

Nem szabad elfelejteni, hogy Isten a szívek ismerője. Őt nem lehet féltrevezetni és becsapni külső cselekedetekkel. Ő pontosan tudja, hogy egy-egy cselekedetünk róla szól vagy saját dicsőségünkről. De az, hogy látja a szívünket, egyúttal azt is jelenti, hogy formálni is képes azt, kialakítani benne Jézus tükörképét, az új embert.