Lk 8,4-15

Jézus szorgalmasan hinti az ige magvát termőföldjére, az emberek szívébe. Soha nem hagyja abba, hogy tanításával elhalmozza őket: bőséges a magvetés. Szükség is van erre, hiszen magvetőként számít arra, hogy nem minden mag fog majd jó helyre kerülni. S ahhoz, hogy megfelelő számú mag kerüljön jó talajba, sokkal többre van szükség, mert előre kiszámítható, hogy nem minden mag kerül majd jó és előkészített földbe.

A föld az ember szíve. Előkészítettsége pedig nem a magvetőtől függ, hanem a tulajdonostól. Előkészítés pedig minden Istennel eltöltött pillanat: az imádságban, a Szentírás olvasásában, a szentségek vételében, de ugyanúgy minden jócselekedet, lemondás és adakozás puhítja a szívünket, készítve azt újabb és újabb magok befogadására.

Ez persze azt is jelenti, hogy ha nem dolgozunk szüntelen szívünk termőföldjén, az elhanyagolttá válik: megkeményedik, felveri a gaz és a tüskés bozót; gyakorlatilag elvadul. S minél hosszabb ideig hanyagoljuk el, annál vadabb lesz, s annál nagyobb erőfeszítést igényel majd azt újra rendbe hozni. Az önző embernek pontosan azért kemény a szíve, mert nem fér bele más, így nem gondozza Isten jelenlétével vagy a másoknak adott jócselekedettel. Az Isten nélkül élő ember a szív szántóföldjének legfőbb formálóját zárja ki az életéből. A munka elvégzésére, segítségre, Isten mindig rendelkezésre áll. Csak egy szó… és már érkezik is hatalmas segítségével.