A legtöbben azt érezzük, hogy olyan terheket hordozunk, amelyek alatt lassan összerogyunk. Érezzük életünk különböző részeinek terheit, s csak azon csodálkozunk, hogy Isten hogyan engedheti meg, hogy ennyi minden legyen a vállunkon, s hogy hol van az az erővel eltelt élet, amit megígért. Érezzük a terheket, de azt nem érezzük, hogy ezek a terhek édesek és könnyűek lennének. 

Mindenekelőtt azt kell megkérdeznünk magunktól, hogy amíg terheket cipelünk, azok valóban azok a terhek-e, amelyeket Jézus szeretne, hogy hordozzunk? Esetleg nem mi vettük a vállunkra úgy, hogy azt Jézus nem is nekünk szánta?. Persze annak eldöntése, hogy mi Jézus terhe és mi nem az, nem egyszerű, s olykor csak akkor derül ki, miután már hordoztuk egy jó darabon. Amúgy pedig éppen az az első jel, hogy erővel, s talán még örömmel is hordozzuk. Ez viszont csak akkor derül ki, ha már a vállunkon van egy ideje. 

Ha az iga Jézus igája, akkor erőt is fog adni a hordozásához. Ha nem az övé, akkor ahhoz kell erőt kérnünk tőle, hogy le tudjuk tenni. Mindezek felismeréséhez pedig ismét a Jézussal való állandó kapcsolatra van szükség, hogy meg tudja nekünk mondani, hogy mit tegyünk. Anélkül lehet, hogy feleslegesen erőlködünk, vagy nem erőlködünk akkor, amikor azt kellene tennünk. Egy biztos, Jézus terhei soha nem fognak összeroppantani bennünket, inkább ő fog segíteni, hogy célba tudjunk érni.