Mt 1,12-15.19-23

Manapság a személyiségünkben vagy a viselkedésünkben jelen levő hiányosságok vagy torzulások jelentős részét gyerekkori traumákra vezetik vissza, mintha mindaz ami rossz bennünk, külső körülmények eredménye lenne. Annak ellenére, hogy ebben lehet igazság, óvatosnak is kell lennünk, hiszen így könnyen csökkentjük a saját felelősségünket, s beállítjuk magunkat egy megváltoztathatatlannak tartott végzet alá, ahol már semmi nem lehet máshogy, mint ahogy eddig volt.

A kis Jézust is jócskán érték gyerekkori traumák. Állatok közé született, jászolba fektették, már élete kezdetén meg akarják gyilkolni, a családjának menekülnie kellett, aztán amikor visszatértek csak nehezen találtak lakóhelyet. Egy sor traumatikus esemény, amelyek miatt Jézus is hivatkozhatott volna sérült gyerekkorára. Viszont két dolgot nagyon fontos itt megjegyezni. Jézusnak ott volt a családja, aki mellette állt, bármi is történt. Nemcsak hogy Jézusnak volt szüksége a szüleire, de a szülőknek is Jézusra, hogy családjukban Isten akaratát tudják megvalósítani.

A másik dologról a Szentírás beszél: Mindezen dolgok azért történtek, hogy beteljesedjék az Írás szava. Vagyis Isten ezeket a gyerekkori traumákat is fel tudja használni arra, hogy szent terve beteljesedjék. Senkinek sem előre meghatározott az élete, főleg nem mások által. Isten képes a legdrámaibb háttérrel is felemelni és megszentelni bennünket.