1Jn 2,3-11

Jézus ismeretének és szeretetének fokmérője az, hogy megtartjuk parancsait. Ha Jézus parancsait úgy értelmezzük mint külső kényszert, amely Jézus kezében zsarolási alappá válik, mely szerint ha megtartjuk őket, akkor üdvözülünk, ha nem tartjuk meg, akkor pedig nem, teljes tévút. Pedig éppen ez a legelterjedtebb nézőpont a jézusi parancsolatokkal kapcsolatban. Így azt feltételezzük róla, hogy zsarolással akar minket arra bírni, hogy megtartsuk parancsait és szeressük őt.

Amikor a parancsolatok megtartásáról és Jézus szeretetéről van szó, akkor nem magunkon kívül kell keresgélnünk, hanem magunkban. Ha szeretjük Jézust, el sem tudjuk képzelni azt, hogy valami rosszat feltételezzünk róla. Tudjuk, hogy nem kényszerítene bennünket arra, hogy szeressük őt. A parancsolatok megtartása külső jele annak ami bennünk van, fokmérője a hitünknek, s megmutatja, kicsoda számunkra Jézus. Ha parancsai szerint élünk, vagy legalábbis igyekszünk úgy élni, akkor ismerjük és szeretjük őt. Ismerjük, vagyis tudjuk, hogy jót akar nekünk, s mindaz, amit tőlünk kér, nekünk jó, még ha nem is értjük, hogy miért. Szeretjük, mert bízunk benne, s tudjuk, hogy nem akar rosszat nekünk, nekünk pedig örömünk telik abban, hogy örömet szerezhetünk neki. Jézus parancsolatainak megtartása mégis elsősorban nekünk jó, mert mi kapjuk meg Jézustól mindazt, ami az örök életre vezet bennünket.