1Jn 2,18-21

„Itt az utolsó óra” – írja Szent János. Nem világvége-várás ez, hanem nagyon komoly figyelmeztetés, hogy hogyan tekintsünk azokra az órákra amelyeket kaptunk, s amelyekről azt gondoljuk hogy korlátlan számban állnak rendelkezésünkre.

János nem azt próbálja megmagyarázni, hogy kevés vagy sok amink van, hanem azt, hogy bármennyi is van, az utolsó órákat éljük. Nem életünk utolsó óráit, hanem a bűn utolsó óráit. Nincs idő arra, hogy halogassuk a Krisztus mellett való döntést, mert azt sem tudjuk, hogy lesz-e még egyáltalán lehetőségünk mellette dönteni, ha azt nem most tesszük meg. Minden óra amit bűnnel vagy halogatással töltünk, elvesz tőlünk valamit: elveszi a Jézusban és Jézussal töltött életet, szolgává tesz, a bűn szolgájává. Krisztus ereje nem válik nyilvánvalóvá rajtunk, így elszalasztjuk azokat a kegyelmeket, amelyeket a hozzátartozás adhatna nekünk.

János olyan hamis prófétákról beszél akik látszólag a közösséghez tartoznak, valójában azonban kívülállók. Ők csak összezavarják a hívőket, mert nem Krisztus tanítását hirdetik, hanem a sajátjukat. Azok pedig, akik fogékonyak mindenféle különlegességre, hinni is fognak nekik. Ezzel pedig elvonják a figyelmüket a saját megtérésükről, az utolsó óráról, hogy nem szabad halogatniuk komoly megtérésüket, s a könnyű utat választaniuk, hanem teljesen Krisztusnak kell adniuk magukat, s vele együtt minden mást elnyernek.