1Jn 2,22-28

A Jézusnál való maradás a Jézus tanításánál való maradást is jelenti. Bár ez magától értetődőnek tűnik, mégis fontos kimondani, hiszen a gőg elvezethet bennünket odáig, hogy magunkat tesszük meg az igazság mércéjéül. Ilyenkor ilyeneket mond vagy gondol az ember: „Igaz, hogy ez így és így szerepel a Szentírásban vagy az egyház kétezer éves hagyományában, de én máshogy gondolom”. Ez egy óriási gőg amely elhiszi saját magáról hogy jobban tudja, mint Isten és kétezer év minden kereszténye és teológusa.

Isten így olyannak tűnik fel, aki félrevezeti az embert, akinek a véleménye ugyanannyit ér, mint bármelyik ember véleménye. Isten igazságához és titkához mi csak mélységes alázattal járulhatunk. Az ami természetfeletti, meghaladja a mi fogalmainkat, a mi korlátozott értelmünket, így még átlátni sem tudjuk, nemhogy bármilyen ítéletet mondani róla.

Amikor Isten megvilágít számunkra egy mennyei igazságot, az az ő személyes ajándéka amelyben nem azt kell keresni, hogy hogyan tudnám minél inkább analizálni vagy kritizálni. Egyszerűen csendben kell szemlélni, a szívünkbe fogadni, s Isten szeretetének jelét látni benne. Az okoskodás nem ér semmit, mert a legokosabb gondolatunk is butaságnak tűnik Isten legbalgább gondolata mellett. Isten titkainak mi csupán szemlélői lehetünk nem magyarázói, mint amikor a betlehemi jászol előtt térdelve nem megmagyarázni akarjuk azt, hanem csak csendben és megrendülten szemlélni.