Mt 4,12-23

Jézus a mester, mi pedig a tanítványai vagyunk. A sokszor említett mondat megszokottnak és igaznak tűnik, mégis érdemes azon elgondolkodni, hogy ez valóban így van-e. Tanítványnak lenni nagy alázatosságot kíván. A tanítványnak ugyanis be kell látnia, hogy nem tud mindent. Meg kell engednie, hogy formálják vagy éppen kijavítsák. A tanítvány nemcsak akkor bízik mesterében, amikor annak elképzelései és tanítása megegyezik az ő véleményével, hanem akkor is, amikor nem. A tanítvány formálható megvédi mesterét, mert őt választotta tanítójául, s akkor is hűséges hozzá, amikor mások nem azok.

Bármennyire furán is hangzik, sokan még Krisztust sem tudják Mesterként elfogadni. Minden rendben van addig, amíg a szép tanításairól van szó, de elkezdődnek a problémák, amikor a tanítások radikális megélésére kerülne sor. Vagy elkezdődnek a kijavítgatások és kritikák, amikor meg olyan tanítást hallanak, ami nem egyezik meg a gondolkodásukkal. A tanítvány ilyenkor tanul. Miért gondolja így a Mester? Mi lehet a tanítása mögött? Aki nem tanítvány, az vitatkozik és lázad és hátat fordít a Mesterének.

Sokszor ugyanezt tapasztaljuk egyházi közösségeinkben is, ahol nem akarják elfogadni a Szentatya, a püspökök vagy a lelkipásztorok pásztorságát s tőlük akarják Jézus nyáját megvédeni. Azoktól, akiket Jézus állított övéi közé, s akik egész életüket azok szolgálatára szentelték, akik később kioktatják vagy megalázzák őket, s csak vitatkoznak velük. Jézus ezekért az emberekért is meghalt, s a pásztor is meg fog halni ezen emberek szolgálata közben, de mégis szolgálja őket. Életünk hálójának szakadásait mindannyian próbáljuk foltozgatni, mégis jobb és Jézusnak tetszőbb lesz a munka, ha azt együtt végezzük. Ezért kaptuk mesterünktől a tanítványtársakat. Csak el kell fogadnunk Mesterünk irányítását.