Jézusnak a szeretetre vonatkozó parancsa talán a leginkább kiforgatott és olykor szándékosan félremagyarázott parancsolat. Amikor Jézus ezt a parancsot adja, akkor Istenről beszél, aki maga a szeretet. Az embert ebbe a kapcsolatba hívja meg, amikor a parancsolaton keresztül a szeretetet viszi bele az életébe. Ez tehát azt jelenti, hogy a szereteten keresztül Isten szentsége sugárzik Jézus tanítványára, aki teljes erőből törekszik arra, hogy méltó legyen ahhoz, hogy ennek a szentségnek a fénye egyre inkább felragyoghasson életében. Vagyis, aki szeret, s aki Jézus parancsát meg akarja tartani, annak a szent életre kell törekednie.

Ezzel szemben ma sokszor úgy forgatják ki Jézus parancsát, mintha az azt jelentené, hogy mindent el kell fogadni úgy, ahogy van. S ebbe beletartozik szerintük minden, ami Jézus parancsával ellentétes. A szeretet parancsára hivatkozva akarják elfogadtatni az erkölcstelenséget és a bűnt. Jézus parancsa soha nem igazolja azt az elvet, hogy mindenki azt csinál, amit csak akar. Soha nem lehet hivatkozási alap arra, hogy a saját akaratunkat erőltessük másokra. A szeretet parancsa Jézusról szól, az ő tervéről, az ő akaratáról. Rajta keresztül Jézus az életszentségre hív meg, nem egyszerűen csak érzelmek megélésére vagy generálására. Jézus, a tanító, megtanít bennünket helyesen szeretni, ha van bennünk annyi alázat, hogy merjük is azt tanulni tőle. Vagyis, hogy úgy szeressünk, ahogyan őszerinte kell helyesen és szentül szeretnünk.