Neh 2,1-8

Nehemiás szíve vágyakozik az után a föld után, amelyet otthonának tart, ahol ősei éltek és nyugszanak. A fogság idején nem az anyagiak miatt aggódik, sem a szabadsága vagy társadalmi helyzete miatt. Honvágya van: hazája, családja és ősei iránt. Pontosan tudja, hogy Isten az, aki megengedte a fogságot. Tudja, hogy ha ő engedte meg, akkor annak oka van, s amikor elékezik az ideje, ő fogja visszavezetni népét hazájába. Abban sem kételkedik, hogy Isten népével van a fogságban is. Még ha meg is engedte a csapást, nem hagyta el őket. Talán pont ezért bátorkodik Nehemiás előadni kérését a királynak, tudva, hogy Isten vele van, ő irányítja majd a király szívét. S ha Isten szándéka az ,hogy hazatérjen, akkor meg fogja találni a nak a módját, hogy hazavezérelje őt.

Nehemiás Jeruzsálem falait és kapuját szeretné újjáépíteni. Ezek adnak ugyanis biztonságot. Ha a várost nem veszi körül fal, az ellenség bármikor betörhet. Ez a fal Isten szimbóluma. Ő a fal övéi számára, aki biztonságot nyújt és megvédi őket. Isten védelme alatt nyugodt az álom, s az ember végezheti mindennapi munkáját, anélkül, hogy félnie kellene. A város újjáépítésekor Nehemiás legelőször Isten védelmét szeretné megszerezni. Anélkül munkája hiábavaló lesz, mert emberi okoskodásra épülne.

Életünk szimbólumát kell látnunk a fogságból való visszatérésben és a fallal körülvett városban. Isten megszabadít, hazavezet és felépít. Újjáalkot.