Lk 16,1-13

Az emberek hihetetlen módon találékonnyá válnak, amikor olyan ügyről van szó, amely számukra fontos. Ilyenkor nagy kreativitásról tesznek tanúságot, hogy akár még csellel is elérjék azt, amit szeretnének. Sokszor ez az anyagi javakhoz kapcsolódik: egy kis anyagi előnyért vállalják a törvénytelenséget, adócsalást, mások kihasználását vagy elárulását, kapcsolatok tönkretételét. Vagy amikor valamilyen számukra fontos időtöltésről van szó, alárendelik neki még a kötelességüket is és lelkiismeret-furdalás nélkül hazudnak, hogy ne a helyeset, hanem az élvezeteset tehessék. Az ügyeskedésben sokan igazán kreatívak tudnak lenni.

Amikor azonban Isten dolgairól és lelki dolgokról van szó, akkor náluk nem a lelkesedés és találékonyság jelenik meg, hanem a lustaság. Szégyenkezés nélkül keresnek hazug kifogásokat, hogy miért nem törődtek Istennel, miközben elvárják, hogy ő ezt megértse és megbocsássa. Majd szégyen nélkül végzik tovább hamis tevékenységüket, mintha Isten nem látná azt, amit tesznek. Az üdvösségük elnyerése érdekében már korántsem olyan lelkesek, mint az anyagi haszon megszerzéséért.

Az evangéliumban a gazda nem a csalást dicséri, hanem azt a kreativitást, amivel az intéző gondoskodott a saját jövőjéről. Bajba került és ügyesen megoldotta, hogy ne vesszen el minden. Ezt a találékonyságot kellene nekünk is alkalmaznunk a lelki dolgokkal kapcsolatban. Jézus azt szeretné, hogy lelkünk dolgaival kapcsolatban mi is ilyenek legyünk: meg akarjunk tenni mindent, amire képességünk és lehetőségünk van, csak hogy Isten jóindulatát elnyerjük, imáink meghallgatásra találjanak, lelkünk formálódjon, s ott lehessünk Jézus mellett mindig, akár a világ ellenére is.