Az Izajásnál leírt lakoma a messiási idők boldogságáról beszél. Isten maga fog bennünket vendégül látni és ünnepet rendezni nekünk, hogy ott legyünk vele és az ünnepséggel megmutassa azt, hogy a jelenlétünk mennyire fontos neki. Isten lakomája azt jelzi, hogy létezésünk és üdvösségünk egyáltalán nem másodlagos Isten számára. Bár örömmel tölt el bennünket, ha ennyire megbecsülnek, hogy ünnepet rendeznek a számunkra, mégis érezzük, hogy milyen szeretetlenség, amikor közömbösek vagyunk az ünnepi iránt és nem megyünk el rá. Megbántuk a meghívót és durván eltaszítjuk magunktól készületét és erőfeszítését. Embertelenné válunk, mert még a minimális jólneveltségnek megfelelően sem cselekszünk.

Jézus a kenyérszaporítás csodájában valósítja meg az isteni lakomát és mutatja meg isteni vendéglátását. Erre mindenkit meghív és mindenkit bőséggel lát el. A fizikai éhség csillapítása valami mélyebbet mutat: egy olyan éhség csillapítását, amelyről még maga az ember sem tudhat, mégpedig a lélek Istenre való érkezését. Amikor nincs okunk arra, hogy ne érezzük boldognak magunkat és mégsem vagyunk azok; amikor azt érezzük, hogy valami hiányzik, de nem tudjuk megmondani, hogy micsoda; amikor nincs bennünk harmónia és béke, mert a külső körülmények folyton elveszik azt, akkor a lelkünk Istenre éhezik, mert van amit más nem tud betölteni a szívünkben, csak az aki azt egykor megalkotta.