Mt 7,24-29

A házépítés nemcsak hogy nem könnyű feladat, de nem csupán olyan mozzanatokból áll, amelyek látványosak, s amelyekkel könnyen tudunk dicsekedni. Olyan feladatokat is el kell végezni, amelyek kevésbé látványosak, sőt amelyek elsőre úgy tűnnek, hogy nem építkezés miatt történnek, hanem rombolással járnak együtt. A területrendezés, az alapásás vagy alapozás nem olyan, ami szépnek tűnik. A munka elvégeztével még mindig csak a talajszinten vagyunk, egyetlen centimétert sem nőtt az a ház. Mindeközben pedig már hónapok óta dolgoztunk rajta. Annak ellenére, hogy nem történtek látványos dolgok, nélkülözhetetlen dolgok történtek, hiszen jó alap nélkül semmilyen ház sem állhatna meg, akármilyen szép és látványos is. Az alapozás látszólag esztétikátlan munkájára óriási szükség van.

S pontosan így van ez az életünkkel is. Szeretnénk hamar nagy sikereket leszakítani, és viszonylag kevés erőfeszítéssel látványos sikereket elérni. Még ha ez lehetséges is lenne, hogyan állna fenn hosszú távon egy sikeres élet jó alapok nélkül? Mire épülne a siker? Pillanatnyi hangulatra, megalapozatlan érzésekre vagy világnézetre? Mindez igaz a lelki életre is. Az evangéliumi mag növekedése is megkívánja, hogy az a mag jól előkészített talajba hulljon, s hogy olykor jelentős erőfeszítéssel gondozzák és ápolják.

S persze így van ez egy egész ország vezetésével is, amelynek éppen Szent István a bizonyítéka. Nem rövid távon akart sikert sikerre halmozni, hanem hosszú távon akarta egy olyan ország alapjait letenni, amely fenn fog maradni mindenféle vihar és megpróbáltatás ellenére. István a saját rövidtávú sikerét adta oda a hosszú távon megtérülő eredményekért, mert nem magára gondolt, hanem országára és népére. Ezért tanít sokat nekünk a sziklára és homokra épített házak hasonlata, hiszen az általunk létrehozott művet is meg fogják próbálni a viharok. S vajon mi mivel lennénk elégedettek? Üres és tartalmatlan elismeréssel vagy évezredek hálájával?