A nigériai szentmisék egy-egy vasárnap vagy ünnepen két és fél-, háromórásak voltak. Nehéz persze elképzelni, hogy mi történik olyan sok ideig egy szentmisén, de az biztos, hogy ha benne vagy, akkor magával ragad és nem tűnik olyan hosszúnak. Az egyetlen kivétel talán, amikor a szentbeszéd, ami maga egy óra, igbóul volt, így nem sokat értettem belőle.

A szentmise gyakorlatilag a vasárnapi program. Rendszerint el is meg vele a nap, ha még ezzel-azzal beszélgetsz is. Mégis örömmel adják oda az emberek az idejüket, mert Istennek és a keresztény testvéreiknek adják. Erőteljesen megtapasztalják a közösség erejét és a közös ima hatalmát. A szentmiséken akár több ezren is vannak, s az éneklésben és a feleletekben nem szégyenlősek, hanem bátrak. Ha egyszer Istennel vagyunk, az ő házában, akkor mi értelme lenne szomorkodni vagy ájtatoskodni, egyszerűen hagyják, hogy az öröm előtörjön a szívükből. Nem mesterkéltség ez, nem álöröm, nem álarc, amit felvesznek, hanem a szívükben levő öröm kitörése. S ne felejtsük el, hogy egy olyan országról beszélünk, ahol minden második órában van egy keresztény vértanú.

Sokszor önkéntelenül is mellé tettem az itthoni liturgikus szokásainkat. Nem idealizálva Nigériát és leszólva Magyarországot, de sokszor a kontraszt óriási volt. Amivel sokszor itthon is küzdünk, hogy a hitünket és a liturgián való részvételünket is száműzzük a privát szférába. Szinte láthatatlanná kell válnia a lelki életünknek, s még meg is magyarázzuk, hogy az Istennel való kapcsolat személyes jellege miatt ez így rendben van, mivel nem hivalkodunk a hitünkkel. Igaz, hogy Jézus világító lámpásokról és hegyre épült városokról beszél, de inkább mégsem akarunk világítani, mivel mi „szerények” vagyunk. Sokszor a szentmisén egyedül hangosabban beszélek, mint a jelenlevő száz ember együtt. S nem a mikrofon miatt. Az ének közben szorosan összeszorított ajkakról nem is beszélve. Vajon ez lenne a maximális kitörő öröm, ami Isten jelenlétében árad belőlünk? Persze a mi egész mentalitásunk más és nem lehet egy az egyben afrikaivá válni Magyarországon. Meg nem is kell. De azért a hit örömét láthatóvá tehetnénk mi is. Nem erőltetve, nem képmutató módon. Hanem csak hagyva, hogy Isten művelje bennünk azt, amit szeretne.