Lk 11,29-32

Jézus szava, amely felhangzik az evangéliumban és a szívünkben, kihívásokkal teli. Nem a könnyű életre hív meg minket, hanem a szent életre. Olyan kihívásokat támaszt, amely erőfeszítést jelent: önmagunk és helytelen vágyaink legyőzését, alázatot másokkal szemben, Isten akaratának elfogadását, egy teljesen átalakított gondolkodásmódot és időbeosztást… Nem kínál érte cserébe azonnal jutalmat, érmet, dicsőséget, de kínálja a vele együtt eltöltött örökkévalóságot.

S olyan sokszor mégis azt akarjuk, ami nem Jézus tanítása szerint való, amiről pont azt mondja, hogy többre vagyunk hivatva. Manapság általános gondolkodásmód az, hogy azt választom, amit szeretnék – ahelyett, hogy azt választanám, ami a helyes. Ezért esik áldozatul sok-sok kapcsolat egy ilyen gondolkodásmódnak, mert nem érti, hogy egy kapcsolat áldozatokkal jár, s olykor fel kell áldozni azt, amit szeretnénk, csak azért, mert adott helyzetben nem az a helyes. Hányszor hagyunk cserben embereket vagy hányszor hagynak cserben bennünket, mert hiába ígértek meg valamit, egyáltalán nem érzik, hogy azt meg is kellene tartaniuk, hiszen ők most valami mást szeretnének. Közben pedig ők is és mindenki más is szenved a magánytól és rá sem jön, hogy saját magát zárja a magány börtönébe azzal, hogy nem mély kapcsolatot szeretne kialakítani, hanem csupán saját igényei betöltésére felhasználni másokat. Ez elől pedig minden józanul gondolkodó ember menekül. Ha Isten szeretete a minta számunkra, nem fogjuk ezt tenni másokkal.