1Sám 8,4-7.10-22a

A választott nép történelmének állandó pontja, hogy elutasítják az Istennel kötött szövetséget és folytonosan valami másra vágyakoznak. Amikor Sámuelt megkeresik, hogy adjon nekik királyt, hogy olyanok legyenek mint a többi nép, Isten szíve megszakad, hiszen ő népének királya. S az emberek most kimondják, hogy másik királyt akarnak. Sámuel az egyetlen, aki tudja, hogy mi a helyes: Isten elé járul imádságban. Talán érzi saját kudarcát is, hogy fiai nem megbízhatók, s ezért a nép is aggódik a jövője miatt. Mégis ő az egyetlen, aki tudja, mit kell tenni egy fontos döntés előtt. Elmagyarázza az embereknek a döntésük következményeit, hogy mennyi szenvedést hoz majd rájuk egy másik király. De az emberek végig sem akarják hallgatni. Ez mutatja, hogy nem a józan ész vagy a bölcsesség vezeti őket, hanem az érzelmeik, s egyáltalán nem kíváncsiak az igazságra csak a saját akaratuk megvalósulására. S Isten megadja nekik, amit szeretnének. Bár pontosan tudja, hogy ez rossz lesz népének, mégis engedd, hogy azt válasszák, amit akarnak.

Legszívesebben talán számon kérnék Istent, hogy miért engedte ezt meg. Pedig tudjuk, hogy Isten ennyire tiszteli az embert. Tiszteletben tartja az akaratát. Isten nem erőlteti rá magát senkire, ő nem rabszolgákat akar hanem olyan embereket akik őt önmagáért szeretik és bíznak benne. Csak az tudja elképzelni Isten fájdalmát, akit már utasítottak el ilyen módon, aki helyett valaki mást választottak, s csak az tudja elképzelni Sámuel fájdalmát, akinek egész munkáját, életét, értük végzett fáradozását tették feleslegessé azáltal, hogy pontosan az ellenkezőjét csinálják annak, mint amit egész életén keresztül tanított nekik.

Bizonyos kérdések vagy helyzetek fel sem merülnének, ha imádságban folytonosan ott lennénk Isten mellett, és nagy döntéseinkkel elé állnánk, hogy ő mutassa meg, hogy az a dolog a javunkat szolgálja-e vagy éppen a kárunkra lesz, s ezt persze el is kellene hinni neki.