Sokakat az tart vissza az evangélium útjától, hogy elkezdik számolgatni, hogy az mibe kerülne nekik, vagyis hogy pontosan mit is veszítenének, ha Jézus útján járnának. Eszükbe jutnak a parancsolatok, amelyek sok dolgot megtiltanak, amelyeket az élvezet kategóriájába sorolnak, másokat meg előírnak, amelyek pedig a haszon nélküli erőfeszítések csoportjába tartoznak. A testi élvezetek így, ha burkoltan is, fontosabbá válnak, mint a lelki vagy erkölcsi jólét. Isten olyannak tűnik fel számukra, aki elvesz: elveszi az élvezetet, elveszi az örömöket, elveszi a jót az élvezeteket az ember életéből. Milyen kicsinyes, önző és hazug gondolkodásmód ez! Meg sem engedik Istennek, hogy feltárja előttük terveit vagy éppen saját magát. Kitalálnak egy istent és aztán nemet mondanak rá.

Isten nem az örömteli élet elvevője, hanem annak megadója. Isten nem elvenni akarja az örömöt az életünkből, hanem megadni. Nem az élvezeteket akarja kiirtani az életünkből, hanem a bűnt és a bűnös élvezeteket. Milyen sokan haragszanak Istenre, hogy el akarja venni a bűnt az életükből, s hogy ki akarja szabadítani őket a bűnös életből. Sajnálják a bűnt, de nem sajnálják Istent. Az Isten által adott szabadságot használják fel arra, hogy Istennek nemet mondjanak. Isten szeretete azonban nem fogy el és nem változik meg. Nemcsak hogy életben tartja az ellene fordulókat, hanem szereti is őket. Ezért állhat fenn a világ mind a mai napig.