2Sám 7,18-19.24-29

Isten ajándékainak jelentős részét fel sem ismerjük életünk során. A legtöbbjét magától értetődőnek tartjuk vagy egyszerűen nem kapcsoljuk hozzájuk Istent. Pedig a hitünk szemével pontosan látjuk, hogy minden, amink van, ajándék. Azt nem érdemeljük meg, nem jár, hanem Isten jóságának és gondoskodásának a jele.

Dávid király ezt ismeri el, amikor imádságban fordul Isten felé és megköszöni neki mindazt, amit tett érte. Visszatekintve Dávid látja, hogy kiválasztottsága milyen hatalmas ajándék. Ugyanakkor tudatosul is benne, hogy amit kapott, azt nem érdemli meg.Isten jelen volt múltjában, abban, ahogyan Isten ígérte szerint a trónra került. S most olyan ígéretet is kap tőle, hogy utódai sem fogják elveszíteni kiválasztottságukat. Dávid nevét még mi is hozzákapcsoljuk Jézus történetéhez, így a Messiás említésekor ő is szóba kerül, s rá is emlékezünk. Isten megtalálta annak módját, hogy ígéretét megvalósítsa, s Dávid neve fennmaradjon.

Isten megtartja ígéreteit, még ha emberi értelemmel nézve az elehetetlennek is tűnik. Így fogja Isten a hozzá tartozók életében lehetségessé tenni, ami első látásra lehetetlennek tűnik. Kiválasztottságunk órási méltóság. S most még nem is sejtjük, hogy Isten milyen áldásokat és ígéreteket tartogat számunkra. De mivel hűséges, amit megígér, azt végbe is fogja vinni.