ApCsel 8,1-8

Az egyház üldözése rossz. Keresztény emberek kerülnek életveszélybe pusztán a hitük és meggyőződésük miatt. El kell hagyniuk az otthonaikat, elveszik tőlük azt, ami az övék, csak mert az erőszakosoknak nem tetszik az, amit meggyőződéssel hisznek. Ezt hogy engedheti meg Isten? Miért éppen azokat üldözik, akik jót visznek a világba? Hát nem megígérte Jézus, hogy mindvégig egyházával marad és győzelemre fogja vezetni? Hol van hát a védelem és hol a dicsőség?

Hasonló gondolatok juthatnak eszünkbe, amikor az egyház megpróbáltatásairól hallunk. Isten pontosan tudja, mit miért tesz vagy enged meg. Vajon erős-e annyira a belé vetett bizalmunk, hogy ezt el is fogadjuk? A jeruzsálemi egyház üldözése nemcsak a tanúságtételre nyújtott lehetőséget, hanem az evangélium terjedését is biztosította. A Jeruzsálemből elmenekülő hívők ugyanis vitték magukkal az örömhírt, és ott hirdették, ahol éppen tartózkodtak. A sokfelé menekülő keresztények így felgyorsították a missziót, s hiteles életük miatt a hit gyorsan el tudott jutni a különféle városokba és falvakba. De valószínűleg az egyes keresztényekben is komolyan tudatosította, hogy mit is jelent Jézushoz tartozni, s hogy csak vele együtt tudnak hívőként élni vagy egyáltalán élni. Rádöbbenhettek arra, mennyire szükségük van Jézusra.

Így egy nagy rosszat, mint amilyen a keresztények üldözése, Isten felhasznál valami nagyobb jóra. Nem akarja a rosszat, azt az emberek akarják, de felhasználja, hogy jóságos terve beteljesülhessen. Az ő oldaláról nézve nyer értelmet minden ebben a világban. S ha így igyekszünk látni életünk eseményeit, elkezdjük megsejteni a nagy kérdésekre adott isteni válaszokat a rosszról és a szenvedésről.