Mintha Isten népének történetéhez folytonosan hozzátartozna, hogy a nép elutasítja Isten küldötteit, megrágalmazza őket, s el is akarja őket tüntetni. Legtöbbször ezek a küldöttek nem azt mondják, amit az emberek hallani szeretnének, vagyis hogy mindent rendben csinálnak, hanem azt, hogy hagyjanak fel a bűnös életükkel és komolyan térjenek vissza az Úrhoz. Az emberek pedig rendszerint nem veszik jó néven, ha arra emlékeztetik őket, hogy az életük és a döntéseik nem megfelelők. Ilyenkor is hajlamosak a könnyebb utat választani, nem a megtérést vagy önmaguk legyőzését, hanem a nekik nem tetsző szavak eltüntetését. Már az a tény, hogy nem ismerik fel Isten szavát, mutatja, hogy nem is ismerik őt, de az hogy elfogadhatónak és jogosnak gondolják azt, hogy bűnöket követnek el, s közben tisztának és hívőnek tartják magukat, végképp igazolja, hogy semmi közük Istenhez.

Isten embere persze nem alkalmazhatja azokat a technikákat, amelyeket ezek az emberek, ezért könnyű vele elbánni, s elhitetni, hogy Isten még csak nem is az ő oldalán áll. Földi értelemben így az igazságosság nem működik. Isten igazságossága azonban nem csupán erre a világra koncentrálódik, s aki maga az igazság, az érvényt is fog szerezni neki, hogy mindenki számára nyilvánvaló legyen ki áll Isten oldalán.