Mt 11,2-11

János szemszögéből nézve ez a küldetés, amit Istentől kapott, nem volt egyszerű. Ő már édesanyja méhében találkozott a Megváltóval és fel is ismerte őt.

Ettől fogva életét megragadta Isten, ő pedig odaadta magát, hogy utat készítsen Jézusnak. Az első felhívást ekkor, meg nem született gyermekként tette meg. Az ezt követő harminc évről nem tudunk semmit. Amikor azonban Jézus fellép, Jánosnak már kiforrott prófétai személyisége van: az öltözködése, a táplálkozása, életének színterei, mindez azt mutatja, hogy hivatása kiforrott és beteljesült. Képes arra, hogy megragadja az embereket, azok elmennek hozzá, akiket először a bűnbánatra, majd pedig Krisztushoz vezet. Kérdés nélkül vállalja a különc szerepét, csak hogy egész élete jellé váljon, s felkiáltójelként állhasson az emberek előtt – aki puszta jelenlétével is Istenre emlékezteti őket.

Amikor nagy tömegek mennek hozzá, könnyen a fejébe szállhatott volna a siker. De ennek még az árnyéka sem vetült rá. Olyan pontosan tudta, hogy kicsoda ő és mi a feladata, hogy eszébe sem jutott bármiféle sikert magának tulajdonítani. Még a saját tanítványait is Jézushoz küldi, mert tudja, hogy a feladatát elvégezte, s már csak egy utolsó próba vár rá, amikor az életét kell odaadnia azért, akit egész életében szolgált. János hűsége példaértékű: valóban egész élete Isten megdicsőítését szolgálta.