Jn 10,1-10

Jézusnak a bárányról és a nyájról szóló hasonlata megmelengeti az ember szívét. A bárányt kedvesnek és alázatosnak látjuk, s jó érzés a pásztor gondoskodó oltalma alatt állni. Ő ételt ad és oltalmaz, biztonságban vezet a legjobb cél felé. Milyen ideális képet sugall így Jézus, s ennek mindannyian szívesen a részesei is lennénk! A baj viszont ott kezdődik, hogy sokszor mi nem bárányok szeretnénk lenni. Ha nem is farkasok, de legalább oroszlánok. Nem gonoszok akarunk lenni, hanem erősek. Olyanok, akik meghozzák a döntéseiket, akik határozottak, eltökéltek, akik mennek tűzön-vízen át, hogy elérjék a céljaikat, akik számítanak. Nem akarunk buta birkák lenni, akiket ide-oda terelgetnek, akik beolvadnak a nyájba, akikben semmi különleges és egyedi nincsen, akiknek annyi a dolga, hogy engedelmeskedjenek, s megtegyék azt, amit mások mondanak nekik. Bizony így is ki lehet forgatni Jézus tanítását.

Ha egyszer Isten a szabadság és a boldog élet forrása, akkor miért akarná ezt elvenni tőlünk. Jézus szavainak helytelen értelmezése táptalajt ad annak, hogy csökkenjen bennünk a belé vetett bizalom és ráhagyatkozás. Végtelen jósága önzésnek és önkénnek fog feltűnni. Mi pedig inkább választjuk az egyedüllétet, mint az ilyen pásztort. A kérdés továbbra is az, hogy bízunk-e annyira Jézusban, szeretjük-e őt annyira, hogy kitartunk mellette, bármit is sutyorog fülünkbe a sátán?