Mt 21,28-32

Bár Jézus hallgatói megállapítják, hogy a két fiú közül az egyik megette atyja akaratát, az azonban egyértelmű, hogy egyik sem viselkedett úgy, ahogyan apja kérte, mivel egyik sem mondott igent és tartotta meg az ígéretét.

Az első nemet mond. Talán lusta vagy éppen megvolt a saját elképzelése arról a napról, amit fontosabbnak tartott, mint apja parancsát. Talán éppen lázadt apja ellen, aki már megint csak parancsolgat és nem veszi figyelembe, amit ő szeretne. Talán elfelejtette, amit megígért vagy éppen valami sokkal vonzóbb dolog jött közbe. Bárhogy is volt, nem tartotta meg az ígéretét. Talán azt gondolta, hogy majd kimagyarázza vagy egyáltalán nem is érdekelte, hogy milyen embernek látják. Pedig gyenge, hazug és önző. De aztán a lelkiismerete megszólal és kimegy, mégha kényszerűségből is.

A második a szép és jó oldalát mutatja apjának. A kedvére tesz ígéretével. Talán hogy örömöt szerezzen neki, talán csak azért, hogy hagyja már békén. A terv beválik: nem kell veszekedni, hamar ott a nyugalom. De valószínűleg miután nem megy a szőlőbe, valahogyan meg kell majd magyaráznia, hogy mi történt, s biztosan meg is fogja tenni. Magyarázatokkal és kifogásokkal mindig készen állunk. De attól azok még nem lesznek jogosak. Mennyire alapvetőnek kellene lennie, hogy amit megígértünk, azt meg is tartsuk. Még Istennek tett ígéreteinket is.