Az apostolok számára fontos volt, hogy tizenketten legyenek. Ők voltak az új tizenkét törzs, Isten új választott népe, az új ország alapkövei. Szükséges volt hát, hogy Júdás árulása után is tizenketten legyenek. Megható látni, hogy az apostolok milyen feltételeket támasztanak: olyan valakire van szükség, aki kezdetek óta velük volt, s aki szemtanúja volt Jézus feltámadásának. Ez a legfőbb amiről tanúskodni kell. Nem a szavak és a tanítások, hanem a feltámadás. Ezen áll vagy bukik minden. Ha Jézus nem támadt volna fel a halálból, tanítása csupán szép szavak gyűjteménye lett volna, de nem életet adó igék. Feltámadásával viszont megváltozott az emberiség addigi élete.

Az apostolok a meghatározott feltételek szerint választották ki a jelölteket, de a döntést már a Szentlélekre bízták. Nem menekülnek a döntés felelőssége elől, azt sok más helyzetben bátran vállalták, de őket is Jézus választotta ki annak idején, s tudják, hogy ez most sem lehet másként. A sorsvetés így nem egyszerűen a döntési felelősség elutasítása, hanem annak tudatos átadása a Szentléleknek. Az egész imádságos keretben zajlik és az apostolok helyes szándéka egyértelmű. Jézus ezért is mutatja meg nekik azt, hogy kire esett a választása, s az apostolok ezért sem kételkedtek abban, hogy Mátyás kiválasztása valóban Jézus döntése volt.

Bár talán egyszerűnek hangzik így átadni a döntést Jézusnak, ebben az elhatározásban az is benne van, hogy Jézus úgy dönt ahogy akar, s ők el fogják fogadni akkor is döntését, ha az esetleg nem tetszik nekik. A Jézusba vetett hit és bizalom nagyon szép példája ezért Mátyás apostollá választása.