1Sám 15,16-23

Saul nagy részben engedelmeskedik Isten parancsának. Betölti az átkot az egész népen, csak a királyt hagyja életben. A tulajdonokat pedig azért ejti zsákmányul, hogy azokból Istennek mutasson be áldozatot. Isten mégis elégedetlen, pedig elég sokat kaphatna. Aztán Sámuel elmagyarázza, hogy az áldozatokkal Isten nem tud mit kezdeni. Azok arra szolgálnak, hogy az ember elismerje Istenhez való tartozását. S most pontosan ezt tagadja meg Saul az engedetlenségével. Isten azt akarja, hogy tartsuk meg a parancsait, mert azok számunkra hasznosak, nem pedig azt, hogy kápráztassuk el őt. Saul elkezdte kitalálgatni azt, hogy Isten mit szeretne és minek örülne, ahelyett, hogy egyszerűen hallgatott volna az ő szavára, amit Sámuelen keresztül adott neki.

Sokszor számunkra is könnyebb lenne, ha azt adhatnánk Istennek, amit mi gondolunk, nem pedig azt, amit ő kér. Így biztosan valami kevésbé értékeset vagy fontosat adnánk oda, hogy azért nekünk is maradjon még valami. Legfőképpen, hogy mi maradjunk meg saját magunknak, és ne kelljen önmagunkat is teljesen odaadni neki. Isten nem azt akarja, ami a miénk, hanem bennünket akar. Nem azért, hogy a szolgái legyünk, hanem hogy a gyermekei.