Róm 7,18-25a

Szent Pál minden ember közös tapasztalatát írja le, amikor arról beszél, hogy a jót akarja tenni, de végül mégis a rosszat teszi. A bensőnkben megszületik a jó. Az értelmünk tudja, mi a helyes. Vágyunk is arra, hogy megtegyük Isten parancsát. Még elhatározásunk is erős. Minden belső megmozdulás adott ahhoz, hogy jó cselekedeteink legyenek. Ez Isten világa a bensőnkben, amely szünet nélkül bátorít a jóra, felszítja bennünk a vágyat az igaz életre és erőt ad annak megvalósítására.

Jó elhatározásunkat viszont tönkreteszi mindaz, ami anyagi, ami a testünkhöz kapcsolódik. A test ugyanis a kényelmes megoldásokra törekszik, arra, ami neki élvezetet nyújt, nem pedig a szellemiekre. Ezek legtöbbször nem egyszerűen elvonnak bennünket a jótól, hanem szembe is fordítanak vele. Itt tehát nem azokról az érzelmekről és vágyakról van szó, amelyek a testi létezés természetes velejárói, hanem azokról, amelyek elvonnak a lelkiektől, végső soron Istentől.

Olyan gyengének tűnünk, amikor megszületik bennünk egy elhatározás és azt mégsem vagyunk képesek megvalósítani. Könnyű lenne ezt mindig egyszerűen a gonoszra fogni, de az az igazság, hogy a testünk gyengesége és állhatatlansága a szellemünkre is átragad. Ha nem Krisztusban gyökerezik az életünk, akkor nem lesz elég szilárd az alap, amibe kapaszkodhatunk. Egyedül ő képes arra, hogy erőssé tegyen minket. Minél több Krisztus, annál erősebb az élet.