Jézus arra hívja fel a figyelmet, hogy Noé idejében az emberek ettek-ittak, nősültek és férjhez mentek. Nem arról beszél, hogy milyen bűnösek voltak, erkölcstelenek, hitetlenek, másokat bántók. Nem arról beszél, hogy ezek az emberek mit tettek, hanem arról, hogy mit nem tettek. Nem törődtek azzal, hogy miért is vannak a világon. Nem törődtek azzal, hogy a létezésüknek van egy célja, amelyet be kell teljesíteniük.

Cél nélkül élni, úgy mintha nem lenne holnap, mintha nem lenne Isten, azt jelenti, hogy az ember nem abban a gyönyörű világban fog élni, amit Isten megteremtett, hanem a saját maga által átépített világban, amit ő hozott létre saját maga számára és amiből tudatosan vagy tudatlanságból, de kihagyta Istent. Ennek következményeit pedig Noé kortársainak esetében láttuk: ők gúnyolták Noét mert Isten parancsai szerint élt, mert Istennek engedelmeskedett. A saját életmódjukat állították elé mintának.

Aztán eljött az özönvíz és Noé megmenekült, ők meg nem. Könnyű erre azt mondani, hogy Isten gonoszságának lettek az áldozatai. Pedig valójában abba fulladtak bele, ami életet ők teremtettek saját maguknak: az önzés, a kevélység, a rosszindulat és a hitetlenség tengerébe fulladtak bele. Így ebből a szakaszból adódik a kérdés: inkább Noé vagyok-e vagy az az életüket céltalanul és Isten nélkül élő emberek csoportjába tartozom-e.