2Kir 2,1.6-14

Az Ószövetségben a próféták jelenléte szinte természetesnek tűnik: jönnek-mennek a nép között és üzeneteket közvetítenek az emberek felé Istentől. Küldetésüket olykor megtérés, máskor viszont ellenségeskedés kíséri. Számukra teljesen természetesnek tűnik hogy Istennel közvetlenül beszélhetnek, s hogy üzenetét egyértelműen meghallják és felismerik. Milyen irigylésre méltó ez az egyértelműség, elgondolkodtató, hogy vajon ma is vannak-e próféták.

A mai idők emberei ugyanolyan kedvesek Isten előtt mint a prófétai időké, így feltehetően ma is közöttünk vannak a próféták. Viszont mennyire kizártuk Istent a hétköznapi döntéseinkből, a társadalmi életünkből, s hányszor tudomást sem veszünk róla. Az isteni üzenet és az aszerint való élet iránti közömbösség magával hozza, hogy érzéketlenné válunk Isten hangja iránt, fel sem tűnik, ha szól, meg sem tudjuk különböztetni más hangoktól. Ez ugyanis nagy Istenre fókuszáltságot kívánna. Máskor pedig a bátorságunk hiányzik a keménynek tűnő isteni szó továbbadására. Bárcsak Isten mindnyájunkat prófétájává tenne!