Tamás apostolra ráaggatta az utókor a hitetlen jelzőt, pedig ha ő hitetlen, mi mindannyian szintén azok vagyunk. Tamás látni akart, bizonyítékra volt szüksége, s mi is imádkozunk jelekért és igazolásokért Isten létezésével vagy dolgaink jó kimenetelével kapcsolatban. Tamás személyes megtapasztalásra vágyott, nemcsak nem hitt a többieknek. Ő is meg akarta kapni azt az ajándékot, hogy találkozhasson a feltámadt Üdvözítővel. Mi is szeretnénk kétezer év keresztény tapasztalatát a saját bőrünkön érezni: Tamás érintését, Jézus sebeit, a szentek elragadtatásait, az isteni szeretet kiáradását, a mennyország előízének megtapasztalását. Mi is ugyanúgy keressük a természetfeletti jeleket és ajándékokat.

A Szentírás nem írja, hogy Tamás meg is érintette volna Jézust, csak annyit mond: „Látta mindezt és hitt”. Talán Tamás elszégyellte magát mindazért, amit különleges ajándékként kért, s rádöbbent arra, hogy az nem a jó tanítvány szerint való volt. S bizony, ha Istenre nyitottak vagyunk, mi is rádöbbenünk hogy a természetfeletti megtapasztalások iránti vágyunk sokszor fakad kételyeinkből vagy pedig a különlegességek iránti vágyunkból. Jézussal olyan sok módon lehet találkozni, mi pedig leszűkítenénk azt csupán egyre vagy kettőre. Vagyis mi sem vagyunk különbek Tamásnál. S ő pont ezért lehet nagyszerű közbenjárónk, s taníthat meg bennünket úgy hinni hogy új bizonyítékok nélkül egyszerűen Jézus és az apostolok szavának higgyünk.